Az emigráns - Minden másképp van

Egy 84 éves házaspár él két óceánnyira a hazától, egy olyan városban – San Diegoban, - ahol egy teremtett lelket sem ismernek. Hatvankét éve élnek együtt, ebből több mint 40 évet emigrációban. Ez az egymásrautaltságnak, az egymás feltételezésének olyan állapota, melyet legtöbbünk elképzelni sem képes.

A görög sorstragédiákba illő sorsot a férfi (Bács Ferenc) írásaiból, belső monológjaiból, európai emlékeiből, a hétköznapok mikrovilágából és a leépülés folyamataiból követhetjük végig.

Hetente egyszer bejárónő, két-három hetente telefon Amerika túlsó feléről, az örökbefogadott fiúktól, aki családja révén inkább amerikai, mint magyar. Hírek a hazából, ahol már ünnepelnék, hazavárnák, de ő nem mehet. Fogadalmat tett, hogy amíg egyetlen orosz katona csizmája tapossa a szülőföldet, addig nem megy haza, és egyetlen sorsát sem publikálhatják.

Ehhez az elhatározáshoz életet végéig eltökélten ragaszkodott. MS. Író. A huszadik századi magyar irodalom ünnepelt, majd agyonhallgatott és ma újra felfedezett nagy alakja. Emigrált a fasizmus elől, majd újra – és végleg – a kommunizmus elől, nem vállalt „bűnrészességet” és félt, hogy hallgatni sem engednék.

A felesége (Gyöngyössy Katalin), aki abszolút epizódszereplő volt, most főszereplővé lép elő, és vele az a férfi is, aki érzelmeiről, magánügyeiről korábban szemérmesen, tartózkodóan hallgatott. “Éjjel és nappal csak Vele törődöm. Iparkodom elviselhetővé tenni az állapotot, ahogy lehet. Mintha már nem is lenne külső személyiség, teljesen azonos vagyok Vele.”