Az apokalipszis angyalai - Bíbor folyók 2.
Les Rivieres Pourpres 2 - Les Anges De L'apocalypse


Magyarországi premier: 2004. október 14.
Niemans felügyelő (Jean Reno) érzése szerint a halott, akit az egyik Lorraine-i kolostorban befalazva találtak, nem egy szokványos áldozat. A körülötte található ezoterikus jelek és a férfi furcsa, szertartásszerű feláldozása mást sugallnak…. Ezalatt egy templom tövében Reda (Benoit Magimel), a fiatal rendőrkapitány egy Jézusra tökéletesen hasonlító félholt emberre bukkan. Eleinte csak azt hiszi, megmentette egy ember életét, ám hamarosan ráeszmél, hogy ez az ügy kapcsolatban áll azzal, amelyben egykori rendőrakadémiai kiképzője, Niemans nyomoz.
A környéken egyre nő a halálesetek száma. Minden esetben titokzatos, természetfeletti erővel rendelkező szerzetesek látványos módon, ismeretlen embereket ölnek meg, majd nyomtalanul eltűnnek. Teljes homály övezi az ügyet mindaddig, míg Niemans és Reda fel nem fedezik, hogy mindegyik áldozat keresztneve és foglalkozása megegyezik valamelyik apostoléval. A vallástörténeti szakértő, Marie (Camille Natta) segítségével próbálják meg leleplezni ezt az elképesztő összeesküvést.
Kik a rettegést keltő Apokalipszis Angyalai? Mi az összefüggés a Bibliában olvasható jóslatokkal? Miért érdeklődik annyira a hatalmas Heimmerich Von Garten (Christopher Lee) a kolostor és annak földalatti járatai iránt? Niemans és Reda elhatározzák, hogy megválaszolják a kérdéseket, ám ehhez mélyen bele kell ásniuk magukat egy századok óta rejtegetett, veszélyes titok váratlan összefüggéseibe.
Szerző: rocco és siz
Rendezte:
Olivier Dahan
Forgatókönyv:
Luc Besson
Operatőr:
Alex Lamarque
Vágó:
Richard Marizy
Zene:
Colin Towns
Szereplők:
Jean Reno, Benoit Magimel, Christopher Lee, Camille Natta, Johnny Hallyday, Gabrielle Lazure, Augustin Legrand, Serge Riaboukine, André Penvern, Jo Prestia, Cyril Raffaelli
Műfaj:
thriller
Játékidő:
100 perc
Ország:
francia-olasz-brit
Gyártó:
Studio Légende, Europa Corp., TF1 Films Productions, Filmauro S.r.l., Epica Ltd.
Hazai moziforgalmazó:
SPI International
Kritikánk a filmről

2004. október 19.
"Az apokalipszis angyalait nem láthatjuk a filmben, csakúgy, mint a bíbor folyókat. Akkor meg mi ez a Hetedikbe oltott Indiana Jones-sztori? Ha lenne filmes bíróság, Luc Bessont biztos beidéznék elé ezért a forgatókönyvért. Így azonban - sajnos - megúszta szárazon!"
bővebben
További kritikáink
2004. október 5. | tufee kritikája |