A megtalált idő

1922. A halálos ágyán fekvő Marcel Proust, fényképeit nézegetve, az életén mereng. A valós személyeket képzeletének szülötteivel elegyíti.

Proust életének legfőbb értelmét munkáinak valósága jelenti, amely most a szeme előtt elevenedik meg. Könyveinek szereplői - emlékeinek megtestesítői - úgy kelnek életre a világtól elzárt, Hamelin utcai bérház kicsi szobájának falán, mintha egy térhatású vetítésen lennénk. Gyerekkorának elveszett paradicsoma és életének boldog napjai váltakoznak a társasági és irodalmi élethez fűződő újabb emlékekkel.

A háború drámája - a párizsi társadalmi élet egy szűk csoportjának szemszögéből elemezve – hatalmas és végtelen társadalmi komédiává alakul. A szétterülő alkonyatban egy háború utáni társadalom körvonalai sejlenek fel a horizonton. Aztán minden darabokra hullik… Proust-Ruiz minden tőle telhetőt megtesz, hogy a barokk stílust a szürreálissal keverve újrateremtse a lehetetlent: az időtlenséget. A testbeszéd és a jelekből való olvasás a narrátor-rendező kedvenc játékává válik, s az olvasó-néző meglepődve, megkövülve, vagy olykor mulatva nézi végig a sok zsinóron rángatott bábot az őrültek világában, míg mindez kicsúcsosodik a félelmetes, ijesztő álarcosbálban, az Arcok Mulatságán. Itt az a törvény, hogy az emberek fel sem ismerik egymást, és nincs, aki a normális helyén lenne. Ennek az elérhetetlen dimenzióba megmerevedett kísértetparádénak a legfőbb szemlélője maga a narrátor, aki hitetlenkedve bámulja ezeket a kibicsaklott bábokat.

Majdnem mindenki itt van “Az eltûnt idõ nyomában” című regényciklusból: aszott, agresszív, vak, kivénhedt vagy akaratlanul mókás imposztorok, akik hiúságból próbálják elrejteni az egyedüli igazságot, amelyet álarcuk eltakar. Itt az ideje, hogy befejezzük a mesét, és elkezdődjön a narrátor története, aki elhatározta, hogy az igazi élet, az igazán élt élet, az az irodalom.

Marcel Proust “Az eltűnt idő nyomában” c. korszakalkotó regényfolyamát lezáró, önmagában is teljes egységet alkotó zárókötete, “A megtalált idõ” régóta kísértette a maga megfilmesíthetetlen sokrétûségével a filmalkotók javát. Most valaki megvalósította a lehetetlent. A chilei származású francia rendezõ, Raoul Ruiz egyenértékû képi világot varázsolt a múlt századelõ figuráinak hömpölygõ forgatagából.