A kiskirály
Oligarkh


Magyarországi premier: 2004. március 25.
Hősünk, Platon Makovszkij azzal kezdte karrierjét, hogy pénzért írt doktori disszertációkat négy társával együtt. Pár év múlva, mikor milliókat keresnek azzal, hogy kihasználja a peresztrojka kis kapuit, szembekerülnek az orosz maffiával. Miután már tekintélyes szerepet tölt be a feketegazdaságban, Platon tovább akar lépni, ezért megvásárol egy tévécsatornát, amivel politikai befolyása lesz és ezután a végső állomás, nem lehet más, mint a Kreml. Azonban egyre több lesz az ellensége és egyre kevesebb a barátja és későn jön rá arra, hogy túl nagy fába vágta a fejszéjét.
A forgatókönyv Juli Dubov Bolsaja pajka című regénye alapján készült, de csak nagy vonalakban követi a könyvet. Lungin célja az volt, hogy körüljárja a kortárs orosz társadalmat manapság leginkább foglalkoztató, a posztszovjet kapitalizmus jelenségét érintő kérdéskört. S hogy a téma mennyire népszerű, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a film készítői a Tycoonért csupán a premier hétvégéjén 11,17 millió rubelt (535 ezer dollár) zsebelhettek be. S bár mind Dubov, mind pedig Lungin tagadják, hogy bármiféle köze lenne a regény, illetve a film főhősének Borisz Berezovszkijhoz, Oroszország leghíresebb iparmágnásához, szembeötlő a hasonlóság Makovszkij és Berezovszkij között.
Rendezte:
Pavel Lungin
Forgatókönyv:
Yuli Dubov, Aleksandr Borodianskii, Pavel Lungin
Operatőr:
Oleg Dobronavov, Aleksei Fiodo
Vágó:
Sophie Brunet
Zene:
Leonid Desiatnikov
Szereplők:
Vladimir Mashkov, Mariya Mironova, Levani Outchaneichvili, Aleksandr Baluyev, Andrei Krasko
Műfaj:
dráma
Játékidő:
128 perc
Ország:
Oroszország
Gyártó:
CTB Film Company, France 2 Cinéma, Magnat, ZDF, Arte
Hazai moziforgalmazó:
Best Hollywood
Kritikánk a filmről

2004. március 30.
"A francia-orosz-német koprodukcióban készült (de orosz nyelvű, feliratos) film azt hiszem, a tavaszi filmkínálat egyik igen érdekes és ígéretes darabja."
bővebben
További kritikáink
2004. január 5. | Lovas Nándor kritikája |