Magazin / Összefoglaló

3+1 musical, amit még biztosan nem láttál!

2007. augusztus 28. 08:49

Meine Damen und Herren, Mesdames et Messieurs! A magyar forgalmazók valamiért nem bíznak a musicalek sikerében. A Rent és a Producerek is csak dvd-n jelent meg (...pedig milyen csodás lett volna, képzeljük csak el: a Springtime for Hitler c. dal bömbölt volna a hazai multiplexekben is!). Ennek tükrében különösen meg kell becsülni, hogy az InterCom bevállalta a Hajlakk moziforgalmazását. Nem mintha lett volna más választásuk: a film Amerikában bombasiker, és a kritikusok is zabálják.

Mielőtt rohannánk megnézni a kövér nővé sminkelt Travoltát vagy a táncoslábú Walken urat, készítettünk olvasóink számára egy kis összeállítást. A musical műfaj legfontosabb állomásait sorravenni dőreség lenne - leginkább azért, mert nálunk okosabbak már sokszor és sok helyen megtették ezt. A Moziplussz a Hajlakk bemutatójára mindenképpen rendhagyó összeállítással szeretett volna készülni, így sorra veszünk néhány olyan musicalt, amelyek valamiért igencsak ismeretlenek (legalábbis idehaza bizonyára). Továbbmegyek: következzék 3 nagyon jó és 1 nagyon rossz musical, amit még egészen biztosan nem tetszettek látni!

Ladies and Gentlemen! Guden Abend, bon soir, /
We geht’s? Comment ca va? Do you feel good? /
I bet you do!

[cim]Rikkancsok (Newsies, 1992)[/cim]


Mi ez? Az 1968-as, öt Oscarral jutalmazott Oliver! után néhány évtizeddel a Walt Disney Pictures úgy gondolta, eljött az ideje egy újabb zenés opusznak, mely a “szegény-gyerekek-énekelnek”-témakört járja körül. Jól, de rossz korban tették mindezt: a ‘90-es évek évek elején csak akkor voltak vevők a nézők musicalre, ha az rajzfilm is volt egyben. A Rikkancsok így a Disney történetének talán legnagyobb bukása lett: a bevételek még a 3 millió dollárt sem érték el.

Kik csinálták? A rendező, bár ilyen minőségben elsőfilmes, valójában már rutinos szakember: Kenny Ortega a Xanadu és a Dirty Dancing koreográfusaként szerzett hírnevet. (A Rikkancsok bukása után egyszer még szerencsét próbálhatott -Hókusz Pókusz-, majd megkezdődött máig tartó tévés “számüzetése”. Jónéhány Gilmore Girls epizóddal bizonyított, és közben a Disney Channel filmjeit jegyezte, köztük a minden várakozást felülmúló High School Musicalt és folytatását.) A Rikkancsok operatőre Andrew Laszlo (Rambo, A lápvidék harcosai) volt, a dalszövegekért pedig a 8 Oscar-díjas Alan Menken (A Szépség és a Szörnyeteg, A kis hableány, Aladdin) felelt.

Miért nézzem meg? A rikkancsok 19. század végi, new yorki sztrájkját feldolgozó film eredetileg nem musical lett volna, de a Disney végül jó érzékkel döntött a zeneszámok beiktatása mellett. Erős dalok, ütős koreográfiák, meglepően jó humor (“Look at this, baby born with two heads. Must be from Brooklyn!”), és ami a legfontosabb: tökéletes, letisztult musical-dramaturgia. Bár ezt a korabeli nézők és kritikusok nem igazán vették észre, azóta már megérdemelt helyére került a Newsies. Az első bekezdésben nem véletlen volt az Oliver!-párhuzam: bár a Rikkancsok nem ér a nagy előd nyomába, meg tudja közelíteni. Ez nem kis mértékben a fiatal Christian Bale érdeme, aki szokásosnál is erősebb beszédhibája ellenére (vagy épp ezért) elviszi hátán a filmet. Láthatjuk énekelni Bill Pullmant is, és a főgonosz (!) Pulitzer szerepében Robert Duvall ugyancsak villant egyet-kettőt.

 

Ezt hallgasd! Bár a YouTube-on a teljes film megnézhető részletekben, a legjobb számot (ami egyben a film nyitánya is) csak linkelni lehet, beszúrni nem. Aki nem akar elszakadni a Moziplussztól (melyet tökéletesen meg tudunk érteni), annak íme ez a fenti jelenet, mikor a sztrájkoló rikkancsok küldöttsége elmegy a brooklyni társakat meggyőzni, majd a videó közepén kezdődik a Seize the Day c. szám.

[cim]Reefer Madness: The Movie Musical (2005)[/cim]


Mi ez? 1936-ban olyannyira veszélyes ellenségnek hitte az amerikai kormány a marijuanát, hogy egy propagandafilmben hívták fel a fiatalok és szüleik figyelmét a gyilkos szerre. A Tell Your Children, majd Reefer Madness címre hallgató mozi kultstátuszba került (Ed Wood is rendezhette volna!), így nem csoda, hogy 1998-ban Kevin Murphy és Dan Studney készített egy musicalt a darabból, mely 2001-ben már az off-Broadway közönségét is lenyűgözte. A nagyjából a hat évtizeddel korábbi propagandafilm sztoriját követő zenés mű természetesen a filmesek figyelmét is felkeltette, így 2005-ben a Showtime nevű kábelcsatorna pénzt nem spórolva elkészítette a közelmúlt egyik legjobb filmmusicaljét (a tévére készültek közül garantáltan a legjobb!) Részletek itt.


Kik csinálták? Az eredeti színpadi változatot is jegyző Andy Fickman ült a rendezői székben, de nem ő az egyetlen aki visszatér. A 33 éves Christian Campbell alakítja a kamasz főhőst, aki őrjöngő vadállattá változik néhány szippantástól; az azóta tévés sztárrá vált Kristen Bell (alias Veronica Mars) pedig ugyancsak a színpadi változat stábjából érkezett.  A partnerek sem akárkik: Alan Cumming kelti életre a fekete-fehér kerettörténetben a filmet vetítő rejtélyes állami alkalmazottat, Steven Weber (Szárnyak, Studio 60) pályájának egyik legparádésabb alakítását nyújtja, Neve Campbell pedig cameozik egyet.

Miért nézzem meg? A gyilkos növények története a Rémségek kicsiny boltjával nem ért véget! Akik imádták Frank Oz klasszikusának és a Rocky Horror Picture Show című másik kultmozinak a humorát, azok vevők lesznek majd a Reefer Madnessre is. Hibaként legfeljebb csak azt lehet felróni a rendezőnek, hogy néhány zeneszám közben elfelejt közeliket bevágni, de ezt leszámítva nagyon nyerő a (filmes és színészi szempontból is) szándékosan túl teátrális rendezés.

Ezt hallgasd! Minden számot lehet szeretni valamiért, de e sorok írójának kedvence a nyitány, melyben Alan Cumming tart rendkívüli szülői értekezletet, hogy aztán egy fantáziajelenetben az egész sulit átalakítsa rémtanyává, ahol befüvezett diákok támadnak rá szegény szüleikre. Persze ez a videó nincs fenn a YouTube-on, így kénytelenek vagyunk beérni a(z amúgy remekül megcsinált) trailerrel (ld. feljebb). Aki pedig bele is nézne a filmbe, annak kérem szépen van mondjuk orgia-jelenet, félmeztelen Jézus meg brownie-evés rajzfilmmel!

[cim]Tommy (1975)[/cim]


Mi ez? Ugye mindenki látta a Pink Floyd 1982-es kultikus rockoperáját, a The Wall-t? Nos, nem ez az egyetlen vagy első konceptlemez-adaptáció, mely remekre sikeredett. Az akkor már My Generation-ön túllévű, ergó világhíres The Who együttes gitárosa, Pete Townshend szerzett egy lemezre való számot és 1969-ben kiadták, majd hamarosan film is lett a Tommy c. albumból.

Kik csinálták? 1974-ben forgatták és a következő évben mutatták be a konceptalbum alapján készült filmet (ez az első rockopera-film!). Mivel az Amerikai graffitire készülő George Lucas nem vállalta, így a veterán brit direktor, Ken Russell rendezte a mozit. Bár őt a legkevésbé sem tartják filmes újítónak vagy legalábbis merész alkotónak, tisztes munkát végzett.


Miért nézzem meg? Láttál már olyan filmet, amely főhőse süket, néma, vak, és ehhez mérten szellemi fogyatékos is? Nos, Tommy története ezt garantálja, és még sok minden mást. Sokkal inkább van sztorija, mint A falnak, ám mégis inkább klipek sorozatának tűnik. Ez persze nem gond. Igazi hetvenes évekbeli betépés. Retró coolság, meg néhány gáz jelenet (kinek-melyik), de a Jézussá átváltozó, majd nagyot bukó, végül mégis felemelkedő főhős (Roger Daltrey alakításában!) útja megér egy misét. Anyját Ann-Margret, nevelőapját Oliver Reed alakítja, de 1-1 jelenet illetve dal erejéig megcsodálhatjuk hogy nézett ki három évtizede Elton John, Tina Turner, Eric Clapton... és Jack Nicholson!

Ezt hallgasd! Nehéz választani. Jack Nicholson egyetlen, állítólag 18 óra alatt felvett jelenete is remek, de e sorok írójának perverz gyönyört szerzett az a szám, amelyikben Ann Margretre előbb hab, majd sólet (!), végül azonosítatlan trutyi ömlik a tévékészülékből.


[cim]The Pirate Movie (1982)[/cim]


És végül, de abszolút utolsó sorban: egy klasszikus, ami arról híres, hogy nézhetetlen. Szó szerint tessenek érteni: a The Pirate Movie minden idők egyik legrosszabb filmje, de garantáltan a legszarabb musical.

Mi ez? Az ausztrál (!) musical a népszerű Gilbert & Sullivan vígopera (The Pirates of Penzance; 1879.) béna popdalokkal felújított változata. Egy ügyetlen, szemüveges lány hajótörést szenved csónakjával, és azt álmodja, hogy a 19. századba kerül. Álmai pasija egy fiatal kalóz, aki belészeret. Persze a(z ausztrál akcentusú) Kalózkirály nem nézi jó szemmel, hogy (amerikai akcentusú) neveltfia “rossz útra tér”, így megtámadják a lány apjának birtokát.


Kik csinálták? A rendező a veterán Ken Annakin volt (róla nevezte el George Lucas Anakin Skywalkert), aki állítólag csak a forgatás megkezdése után érkezett a helyszínre. Láthatóan az elkövetkező 1-2 hónapot leginkább a büfébuszban töltötte, hisz a jelenetek fájdalmasan alulrendezettek, koreográfiáról pedig nem is beszélhetünk. Lényegében a rendező legfőbb kihívása és a producerek fő elvárása az lehetett, hogyan lehet minél több jelenetben félmeztelenül mutogatni Christopher Atkinst. Ha nem ugrik be, hogy ki ő, akkor majd mindjárt…!

Miért nézzem meg? Akik a Kék lagúna közben elgondolkodtak azon, hogy miért nem lett Brooke Shieldshez hasonlóan tartós sztár Christopher Atkins (a férfi főszereplő) is - nos, ők végre választ kapnak erre az égető kérdésre. A tehetség hiánya még önmagában nem volna elegendő ahhoz, hogy valaki kiírja magát Hollywoodból: Atkins a béna szerepválasztásainak köszönheti elsősorban, hogy villámgyorsan elveszítette az “elsőszámú tinikedvenc” címet.  Legnagyobb melléfogása a The Pirate Movie volt. Ritkán látni ilyen rossz filmet, és cseppet sem túlzok. (Egy netes kritika találóan fogalmaz: a nézhetetlen és az olyan-rossz-hogy-már-lenyűgöző kategóriák között ingázik az alkotás, és mellette még olyan hírhedten rossz musicalek, mint a Grease 2 vagy a Xanadu is remekműnek tűnnek. Vígjáték, de olyan, ami nélkülöz mindennemű humort (aki látta a Magyar vándort és a Fej vagy írást, tudja, miről beszélek). Ja, és paródiafilm is egyben! A lehető legrosszabbkor megszólal a Cápa híres zenéje, előkerül egy darab Clouseau felügyelő, Indiana Jones és a Star Wars lézerkardja is. Természetesen a The Pirate Movie kultkedvenc opusz.

Ezt hallgasd! Nehéz kiválasztani a legemlékezetesebb dalt, ám a Pumpin’ And Blowin című talán a legbrutálisabb. A női főszereplő egy csónakból pumpálja a levegőt a víz alatt retrószkafanderben búvárkodó fiújának, de néha belefeledkezik az éneklésbe és ilyenkor a srácnak elfogy a levegője. Még szerencse, hogy animált halak éneklik a víz alatt neki a refrént. (Itt nézheted meg.)

Most pedig irány a moziba Hajlakkozni!

Kommentek

#6, 2007-10-03 18:13:51

5- És egyáltalán, miért nincs manapság ilyen film, ami IGAZÁN szórakoztatni akar, s oly módon teszi azt, hogy az ember a végén tényleg felvidul, s együtt énekli a szereplőkkel a film utolsó dallamait:

#5, 2007-10-03 18:11:17

4 - Hogy miért érdemes megnézni a filmet ? A zene és a poéntenger, na, és persze, Kristy miatt ! Aztán meg kell nézni őt a White Dog-ban és a Little Darlings-ban is, s fel fog merülni az emberben a kérdés: miért nincs manapság ilyen izzó tehetség a film világában ?

#4, 2007-10-03 18:08:40

3 - De a szóviccek külön is említésre méltóak, ha az ember ért egy picit angolul… Pl. amikor a kalózhajót megtámadják a kínaiak, s amikor elfogják a kínaiak kapítányát, az vékony hangon könyörög. Erre a Kalózok királya megszólal: “Ó, egy ír tenor !” Majd beledöfi a kardot, mire a kínai még vékonyabb hangon esdekel. “Ó, szoprán! Egyre jobb!” Jómagam végig nevettem és - bevallom - néha könnyezve néztem a képkockákat, a Kristy McNichol által énekelt Hold On pedig számomra a film legerősebb betétdala !

#3, 2007-10-03 18:07:17

2 - Számomra a film igazi felfedezése a női főszereplő, Kristy McNichol, aki sugárzik és él a képernyőn. Rendkívüli szinész, aki magával húzza az egész filmet (s amikor dalra fakad, az valami gyönyörű !). Nem tudom, a fenti cikk szerzőjének milyen humorérzéke van, de egymás után csapódnak a filmben a poénok, az említett Clouseau felügyelős mellett szót érdemel, amikor Frederic (a főhős) sétál a vízen, majd - amikor véget ér a víz alatt húzódó betonsziget - hirtelen pofával esik bele a vízbe :)

#2, 2007-10-03 18:05:56

1 - Bár jómagam nem vagyok nagy szakértelmű kritikusa a mozi világának, csak egy átlagember, aki szereti a filmeket. Bevallom, a “Kék lagúnában” láttam először Christopher Atkinst, s kiváncsi voltam, más alkotásokban milyen alakítást nyújthat. Így jutottam el a Pirate Movie-hoz, ami a szó legjobb értelmében véve, örökre belopta magát a szívembe.

#1, 2007-10-03 18:02:15

A The Pirate Movie egy jó film, és kész :)

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb cikkeink
A figyelmedbe ajánljuk