Filmkritika

Drive - Gázt!

Kovács Patrik kritikája
2011. szeptember 28. 23:57

A kisrealista bűnfilm-trilógiája (Elátkozott város) kapcsán ismertté vált Nicolas Winding Refn Amerikába dobbantása kiváltképp parádésra sikeredett. Noha abban a tekintetben mindenképp megoszlik a mozibajárók és a hivatalos ítészek véleménye, hogy a nívós sorozatot követően az alkotó modorossá, önismétlővé vált-e, vagy netán az előzményekhez méltó következetességgel és frissességgel építgette tovább karrierjét, a Drive szinte senkiben nem hagyott kétséget Winding Refn zsenialitását illetően. A névtelen Sofőr szerelemmel, hullákkal és morális dilemmákkal szegélyezett alvilági odüsszeiáját már születése pillanatában, mintegy gongszóra kanonizálta a szakirodalom, ám sok esetben talán korai volt a zengzetes dicshimnusz: a film ugyan szenzuális orgiaként, stilisztikai ujjgyakorlatként tökéletesen működőképes, ezen felül viszont körömfeketényi többletet sem képes felmutatni.

Habár a szüzsé önmagában tollvonásnyi eredetiséggel sem kecsegtet, Winding Refn becsületére váljon, hogy tökéletes érzékkel gyűjtötte össze a jellegzetesen amerikai zsánerelemeket. Ha az alapszituáció és a karakterkészlet felől közelítünk, akkor a bérgyilkosfilmek beszédmódjával ápolt szoros rokonságra figyelhetünk fel (magányos, gyökértelen hős; elfojtott érzelemvilágok; hirtelen kialakuló határhelyzet), de a későbbi fordulatok örvén a westernfilmes hagyományt is idekapcsolhatjuk, míg a tárgyi szféra és a markáns korarculat egyértelműen a gengsztermozikat idézi, azon belül is főként Michael Mann nagyívű elbeszéléseit, melyekben maga a város is már-már élő-lélegző entitásként illesztődik a narratívába. Az innen-onnan összelopkodott cselekményelemek észrevétlenül állnak össze olajozottan működő egésszé, ebben nincs is hiba: Winding Refn mesteri érzékkel forgolódik a posztmodern nagy, mindent egybeolvasztó vegykonyhájában, pontosan érzi, melyek azok a motívumok, melyeket még befogad a struktúra, és melyek azok, amelyek nem illenek az összképbe.

A gondosan összehangolt hatásmechanizmus tehát kíméletlenül őröl, a Drive végig képes fenntartani az érdeklődést, még az előre kisakkozható fordulatok sem maszatolják az élményt, és ebben a tekintetben nem is érdemes negatív tételt írni a produkció számlájára. A probléma inkább az, hogy a rendező művészieskedő gesztusokat erőltet a darab alapvetően laza, rugalmas szövetébe. Az olyan ábrázolási megoldások, mint a folyamatosságérzetet hangsúlyozó lassúság, a dialógusszegény, minimalista jelenetezés vagy a hangsáv önálló jelölőrendszerré szélesítése modernista érzékenységet feltételeznek, de ilyesmit keresve sem találunk a Drive szerkezetében. A jelenetek nem mutatnak túl önmagukon - ami alapjáraton egyáltalán nem volna probléma, de a megnövelt ambíciók tükrében már nagyon is az. Anton Corbijn is valami hasonlóba bukott bele a tavalyi Az amerikaival, azonban Winding Refn szerencsére messziről kerüli a giccses hangnemet, és a zenei betétek még a rétestésztaként megnyújtott beállításokon is átzökkentik a befogadót. Mindent összevetve azonban a direktornak, akármilyen látványos eszközöket vetett is be, nem sikerült az, ami három évvel ezelőtt a Coen-fivéreknek a Nem vénnek való vidékkel: nem tud egyszerre tömegmozisan fesztelen és midcult, elragadó stílusú és mélyszerkezetileg is kimunkált lenni.

Színészfronton semmivel sem vádolható a produkció: Ryan Gosling - noha ködlovagszerű figurájában több potenciál is rejlett volna - a kisujjából rázza ki az identitászavarral küszködő, alvilági körökben mozgolódó sofőrt, Carey Mulligan méltó társa a visszafogott, melankolikus szekvenciákban, míg Albert Brooks és Ron Perlman kifogástalanul alakítják a gránitarcú gengsztereket. Sőt, a film legütősebb jelenete tulajdonképpen az utóbbihoz (is) társítható: amint a Sofőr elindul a kegyetlen, véresszájú szociopata felkutatására és likvidálására, majd felcsendül az Oh My Love című, éteri szépségű betétdal, akkor az egyszeri néző megelégedetten dőlhet hátra a moziszékben, mert a szenzuális orgia - amire tulajdonképpen jegyet váltott - ekkor valóban tetőfokára hág.

Értékelés:

Drive - Gázt!

Játékidő: 100 perc

Rendezte: Nicolas Winding Refn

Szereplők: Ryan Gosling, Carey Mulligan, Christina Hendricks, Albert Brooks, Ron Perlman, Bryan Cranston, Oscar Isaac

Forgalmazó: Fórum Hungary

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."
  • Harry Potter és a Halál ereklyéi - 2. rész

    Kőrösi Bogdán szerint: "Amit Rowling hét kötetben adott nekünk sokkal több volt, mint amit négy rendező nyolc filmmel alkotni tudott. Ettől függetlenül a Harry Potter széria ott van a filmklasszikusok között."
A figyelmedbe ajánljuk