Filmkritika

A hódkóros

Czehelszki Levente kritikája
2011. szeptember 9. 16:49

Mel Gibson tavaly még akcióhősként próbált feltámadni az egyértelmű karakter-öngyilkosságot jelentő megnyilvánulásait követően, de mivel A sötétség határánnal akkorát bukott, mint egy korkedvezményes nyugdíjra áhítozó görög honpolgár, ezért idén már inkább drámai színészként igyekszik újrapozícionálni önmagát.

Gibsont érdemben utoljára a 2002-es Jelek főszerepében láthattuk, a gabonahorrort követő 2003-as keltezésű Az éneklő detektívet ugyanis nagyobb érdektelenség követte, mint idejekorán kihullott Való Világ-szereplők életrajzi férckönyveit. S az egykori William Wallace bár közben szorgalmasan rendezett, de híres A-listás színészi karrierjét hírhedt botrányhősi celeblétre cserélte, mivel színészkedés helyett inkább Damu Roland és Vona Gábor jenki remixeként nőverésben, buzizásban és zsidózásban jeleskedett. Ennek fényében hitchcocki csavarként értékelhető, hogy a közismerten leszbikus Jodie Foster sietett a talajt vesztett színész segítségére egy igazi jutalomjáték lehetőségével.

Walter Black (Gibson) súlyos depresszióban szenved, letargiájára pedig úgy tűnik, rámegy a családi élete. Midőn felesége (Jodie Foster) menthetetlennek gondolván, kiadja az útját, hősünk egy sikertelen öngyilkossági kísérlettel egybekötött részeg dajdajozást követően egy előző este beszerzett plüsshóddal a kezén ébred, és másnap kimondatlanul bár, de nyilván az jár az eszében, hogy egy bábállatot összeszedni mégiscsak jobb ómen, mint valami nemibajt egy húszdolláros kurvától. Ez eleinte így is van: Walter a gyógyulás útjára lép, mivel a hódra vetíti ki a terapeutája szerepkörét, aminek köszönhetően nem csak a családja fogadja újra vissza, de a vállalkozása is elkezd profitot termelni. Egy idő után azonban a hód eléggé a háttérbe szorítja Waltert (még beszélni is csak szökőévenként hagyja), és amikor már egyértelműen látszik, hogy az instabil Walter a rabjává lett a plüssemlős diktatúrájának, talán már mégiscsak inkább a húszdolláros ribit választaná, csak akkor már késő.

Az már ennyiből is látszik, hogy a történet egy duzzasztógátnyi jóindulattal nézve is legalábbis bugyuta. Az elsőfilmes Kyle Killen forgatókönyve például semmi magyarázatot nem ad arra, hogy a saját magáról több ízben is hajszálpontos kórdiagnózist felállító Walter honnan szedi azt a pszichológiában már legalább egy évszázad óta túlhaladott elméletet, miszerint a betegségét (krónikus depresszió) egy másikkal (személyiségtöbbszörözéssel) kúrálja. Az ötlet eleve annyira abszurd, hogy nem értjük, miként dől be neki a Walter körül legyeskedő „egészséges” családtagok és munkatársak valamennyije.

A hódkóros egyébként azonkívül, hogy egy újabb példa a magyarországi címfordítók szóvicc-fetisizmusára, maga is egy multiplex személyiségű filmszerzet, mert a központi hős Walter sorsával párhuzamosan legalább annyi időt szán a nagyobbik fiának (Anton Yelchin) a drámájára, akinek a története egyébként, lévén sokkal valószínűbb, jobban is működik, és mélyebben átélhetőbb, mint a depresszív apa műhóddal felkevert kálváriája. Ez pedig végső soron Mel Gibson rehabilitációját gyengíti, ezért kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek.

Értékelés:

A hódkóros

Játékidő: 91 perc

Rendezte: Jodie Foster

Szereplők: Mel Gibson, Jodie Foster, Anton Yelchin, Jennifer Lawrence, Cherry Jones

Forgalmazó: Corner Film

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."
  • Harry Potter és a Halál ereklyéi - 2. rész

    Kőrösi Bogdán szerint: "Amit Rowling hét kötetben adott nekünk sokkal több volt, mint amit négy rendező nyolc filmmel alkotni tudott. Ettől függetlenül a Harry Potter széria ott van a filmklasszikusok között."
A figyelmedbe ajánljuk