Az NCIS-videó

Sziasztok,

Egy barátom feltette a netre a múltkori NCIS szerepemet, akit érdekel itt meg tudjátok nézni!

Most jelenleg a francia filmet forgatom, és már az első napon azzal kezdtem, hogy én voltam saját magam kaszkadőre.. még mindig azt pihenem ki:) Majd mutatok fotókat amint lesznek!

Fotók az NCIS-forgatásról

Tegnap végre adásba került az NCIS sorozat utolsó két epizódja, amiben szerepeltem, és így már végre kitehetem ide a forgatáson készített fotóimat (mert eddig megtiltották:)

Az első fotón Tom Wright rendezővel, a másodikon Mark Harmon színésszel, a harmadikon pedig a kaszkadőrömmel vagyok.

rendezovel.jpg
harmon.jpg
kaszkador.jpg
fegyverrel.jpg
sminknel.jpg
feketeben.jpg

Már megint egy szupertitkos forgatás!

Ne haragudjatok, hogy csak most írok, de ez egy elég vad hét volt! Forgattam két napot az NCIS évadzáró duplaepizódjában, ami majd május 20-án kerül itt adásba. Már megint egy isteni csapattal hozott össze a szerencse! A Mark Harmon nagyon szimpi volt és a rendező, Tom Wright is egy tünemény. Haza se akartam menni!

Készítettem sok fotót, de sajnos még azt se engedik, hogy május 20. előtt megmutassam őket bárkinek! Annyira nagy a titkolózás, hogy a teljes forgatókönyvet se kaptam meg, így csak félig-meddig tudom, hogy mit is forgattunk… Próbáltam kérdezősködni, de nem túl sok választ kaptam:)

Utána szerepet kaptam egy francia filmben, amit majd a jövő héten forgatok itt Los Angelesben. A rendező neve Jean Berger, és egy kis művészfilm lesz szerelemről, szenvedélyről, érzelmekről, az életről, kapcsolatokról… Majd mesélek, addig is puszi mindenkinek!

NCIS-szerep

Sziasztok! Na végre újra beindult itt a meló, hurrá! Kaptam egy szerepet az N.C.I.S. c. sorozatban. A 113. epizódban leszek, holnap és a jövő héten forgatok majd. Egyelőre csak annyit tudok, hogy Tom Wright rendezi és egy orosz nőt (már megint:) fogok alakítani. Majd mesélek amint túlleszek rajta!

Már horror is jöhet!

Nem sok minden történik itt, de azért minden napra jut valami. Legutóbb egy vígjáték olvasópróbáján voltam, már megint egy orosz szerep, de ezúttal egy orvos. Talán lesz belőle valami. A rendező egy tehetséges fiatal, Arnold Chun.
A másik “talán” egy horrorfilm, aminek a próbafelvételét ti is megnézhetitek. Mert ezt a netre kellett feltölteni (ki tudja, talán ez a jövő?!). Lehet szavazni a videókra, és akire a legtöbben szavaznak, az szerepet kaphat. Itt meg tudjátok nézni az én kisfilmemet. Elég fura volt, nekem kellett improvizálni egy jelenetet. A horror nem az én műfajom, és hát mint látjátok ez nem is szépségverseny… de most már minden jöhet!:)

Ma pedig egy tinifilmnek a meghallgatására megyek. Kamasz srácokról szól a film, azt hiszem “straight to DVD” lesz. Majd mesélek… Szombaton egy kis szinkronmunka is lesz, és azt hiszem a könyvemet is újra elkezdem írni:)

Jó hétvégét mindenkinek!

Amikor épp munkaszünet van…

Ez nem a legjobb fotó rólam… de körülbelül ezt a pózt kell most tartani amíg itt nem állnak vissza a dolgok a régi kerékvágásba! Mostanában Jodie Fosterrel és Nicole Kidmannel egyidőben tornázom – nekem több tornázni való van, mint nekik!:)

kati.jpg

Puszi mindenkinek!

Élet a sztrájk után

Sziasztok! Remélem mindenki jól van! Itt elég rendben vannak a dolgok, bár nincs túl sok izgi mesélnivaló. Vasárnap lesz az Oscar-kiosztás, és ez legalább sok izgalmat okoz Hollywoodban! A hangulat most nagyon energikus, mert végre vége a 100 napos sztrájknak, és felpörgette a ritmust itt mindenkinek.

Remélem hamarosan beindulnak megint a melók nekem! Türelmetlen vagyok ha nem játszom! Olvastam egy nagyon jó gondolatot a szinészekről, ami szerintem nagyon igaz: “Az élet nem használja fel a lelkünket elégé, ezért kell szinésznek lenni”… van benne valami, mert ha nem játszom, akkor ideges kezdek lenni, mert nem tudom hová “tenni” a sok érzelmet!

Igen, vége a sztrájknak, de ki tudja, hogy most mi jön. Elég katasztrófa volt mindenkinek, és lehet hogy hónapokig fog tartani a “kijavitás”, ha igy lehet hívni. Sokan tönkrementek és el is hagyták a szakmát. De a többség, mi, még itt vagyunk és reméljük hogy újra minden jó lesz.

Most már napok óta azt várom, hogy megkaptam-e egy szerepet az új Johnny Depp-filmben! Többfordulós castingon voltam, és van egy kis esély rá, hogy megkapom a melót, mert a forgatás csak egy hónap múlva indul.
Aztán remélem tényleg újraindul itt az élet… Most sokat is tanítok, amit nagyon szeretek… “Coach”-olom a színészeket, és nagyon élvezem, mert főleg fiatalok jönnek hozzám, “tanulni a mamitól” :) Jó érzés a tanítás is, meg a tanítványaim miatt is nagyon jó ez.

Remélem hamarosan sok új hírről tudok beszámolni! Addig is, sok puszi!
Kati

Boldog új évet!

Boldog új évet mindenkinek!

Hazaértem Moszkvából! A kedvesemmel, Michael Browers-szel voltam kinn. Ő építészmérnök, és főleg mozikat tervez, többek között a Grauman’s Chinese Theatre felújítását is ő vezette. A nagybátyja egyébként színész, Michael Ansara, aki sokáig volt összeházasodva Barabara Edennel.. Szóval szerencsére a páromnak már tapasztalata abban, hogyan kell elviselni a színészeket! :) Van türelme hozzám. Ha minden jól megy, akkor még nagyon sokáig együtt leszünk!

moszkva1.jpg

A második fotó a Puskin Cafében készült karácsonykor. Isteni a hely, de túl finom a kaja!:)

moszkva2.jpg

Az az álmom és a vágyam 2008-ra, hogy egészséges és boldog maradjak; békességben, nyugodtan, szeretetteli életet tudjak folytatni ahogy eddig is, megelégedve azzal, amit az élet letesz elém.

moszkva3.jpg

További nagyon jó 2008-at kívánok mindenkinek! Minden álmotok teljesüljön!!

Kellemes Ünnepeket!

Idén Moszkvában töltöm a karácsonyt (ahol még soha nem jártam), mert az Idegenek c. film utószinkronja miatt oda kell utaznom szombaton. Egy hétig leszek Oroszországban, és elvileg belefér majd az is, hogy megnézzem a Bolshoi Balett társulat egyik előadását. Ők az egész sorsomra nagy hatással voltak: miattuk akartam balettáncos lenni! 15 éven keresztül tanultam táncot és a nyelvet, aminek köszönhetően most itt Los Angelesben a sok orosz szerep megtalál :)
Szóval azt hiszem idén végre fehér karácsonyom lesz!

Minden magyar barátomnak, kollégámnak és a blog olvasóinak Kellemes Ünnepeket és Boldog Ú Évet Kívánok!

Sztrájk, reklámok

Sziasztok!

Csoda most itt munkát kapni amióta beindult az írók sztrájkja… Szép lassan leállt szinte minden produkció gyártása. Szóval mindent meg kell becsülni, ami jön! A múlt héten például PUR Water reklámot forgattam, és most megint van remény néhány másik reklámra.

katiegypt.jpg

Közben elkészült még néhány fotóm az egyiptomi forgatásról! Ezen Yuri Grymovval vagyok, aki Oroszországban már kultrendezőnek számít.

YuriKati.jpg

Lehet, hogy nemsokára (a tervezettnél hamarabb) Moszkvába kell mennem a film utószinkronja miatt! Még soha nem voltam ott, szóval nagyon várom, meg a színészkollégákkal való újabb találkozást is!

« Késõbbi bejegyzések   Korábbi bejegyzések »