Biográfia

Kati a kanadai Montreálban született egy karmester apa és egy operaénekesnő anya lányaként. Édesapja állása miatt a család Vancouverbe költözött. “Alig vártam, hogy megszökhessek, ki a nagy világba, New Yorkba, modellkedni, balettozni, színészkedni…” Bár a szökés csak később jött el, Kati Kanadában is megtalálta a módját, hogy nekilásson álmai valóra váltásához.

Már három évesen színházban szerepelt. “Életem első szerepében egy patkányt alakítottam. Mikor kifordultam a közönség felé, megláttam az anyukámat. Integetett és én visszaintegettem neki, majd újra integetett én pedig szintén, és ez így ment egy darabig. Évek múlva derült ki, hogy azt próbálta csak jelezni, hogy a másik színészre figyeljek…”

Kati élete első filmszerepe Abel Ferrara extra-lowbudget filmjében, az 1981. áprilisában bemutatott Ms. 45-ben volt. “Kiemelt statiszta szerepet kaptam benne: egyedül kellett átsétálnom az utcán az egyik jelenetben. Még iskolába jártam akkoriban, de kiengedtek, hogy “szerezzek egy kis tapasztalatot”. Mikor aztán bemutatták a filmet, anyukámmal elmentünk New Yorkban egy moziba. Mikor megjelentem a hatalmas vásznon, anyukám angolul, gyönyörü magyar akcentussal felkiáltott: “Kati, ez te vagy!” Természetesen mindenki rám nézett – igazi sztárnak éreztem magam ekkor.”

Az apró szerepet aztán nagyobbak követték a nyolcvanas évek második felében. Felbukkant Amos Kollek második nagyjátékfilmjében, a Forever, Lulu-ban (Hanna Schygulla, Blondie és Alec Baldwin voltak a főszereplők). Ebben a filmben hangzott el Kati legelső mondata, melyet megörökített a filmszalag: Olyan fáradt vagyok, meddig kell ezt csinálni? A prosti-szerep után egyre gyakrabban kezdték foglalkoztatni. Játszott az azóta kultrendezőnek számító Todd Solondz debütálásában, a Fear, Anxiety & Depression-ban, és időközben leforgatta legelső magyar filmjét is, igaz ezt még Amerikában. Szomjas György Mr. Universe című Mickey Hargitay-filmje volt. Grunwalsky Ferenc, az operatőr három évvel később “haza” hívta Katit, a Goldberg variációk c. filmjébe. Ebben nyújtott alakítása, valamint a Filmkritikusok Díja nyitotta meg Kati számára az ajtókat régi-új hazájában, Magyarországon. 1992 és 1998 között élt és dolgozott Magyarországon, ahol számtalan filmben és színdarabban szerepelt. “Minden magyarországi szerepemet imádtam, de talán a legkedvesebb Koltai Robi Sose halunk meg c. filmje volt. Anyukám halála nagyon megviselt, és akkor én is egy kicsit meghaltam. Amikor dolgoztam a Robival és a többi fantasztikus szinésszel meg a remek stábbal, annyi szeretetet és boldogságot kaptam tőlük, és később a közönségtől, hogy a mai napig hálás vagyok Robinak ezért a gyönyörű ajándékért!”

Valóban, Nusika szerepével véste be magát legtöbbünk emlékezetébe, de itteni évei alatt olyan filmekben játszott még, mint a Senkiföldje (Jeles András), az Esti Kornél csodálatos utazása (Pacskovszky József), a Franciska vasárnapjai (Simó Sándor) vagy A napfény íze Szabó István rendezésében. Koltai Róberttel az 1995-ös Patika c. sorozattal folytatódott sikeres munkakapcsolatuk. Emlékezetes volt A színésznő és a halál c. dokumentumfilmben is, mely 1994-ben a Filmszemle dokumentum kategóriájában különdíjat kapott, valamint “95-ben a Magyar Filmkritikusok Díját nyerte el. Dettre Gáborral néhány évvel később újra együtt dolgozott: A Tekerőlantos naplója c. filmben Brad Dourif (A Gyűrűk Ura Grimája!) feleségét alakította.

Külföldi filmesek is igényt tartottak rá. Az A Change of Place-ben Rick Springfield, a Veszélyes zónában Robert Davi, a A bukásban pedig Jürgen Prochnow partnere volt. A legemlékezetesebb Kati számára Robin Williamsszel való jelenete volt a a Hazudós Jakabban.

A számtalan Magyarországon forgatott filmen kívül Kati gyakran szerepelt színdarabokban is, sőt: aktív részese volt egy színházalapításnak is. “Az volt a koncepció, hogy a szomszéd országok magyar színházai számára legyen egy hely. A Molnár utcai Erdély-Magyar Egyesület révén adódott lehetőség erre. Mi megígértük, hogy rendbehozzuk a helységet, cserébe ott játszhatunk. Szerencsére rengeteg segítséget kaptunk mindenhonnan, színházaktól, magánemberektől és cégektől egyaránt. És már meg is született az Off-Broadway Színház!”A különböző szerepei (melyet közül Kati számára a legemlékezetesebb a Gamma sugarak hatása a Százszorszépekre c. darab volt) mellett szakácsként is bemutatkozott. Barátai ugyanis rábeszélték, hogy az általa készített (és idehaza akkoriban még igencsak ritkaságnak számító) sütikre nagy lenne az igény. Így született meg az Off Broadway Kávéház és a Nusi Nasi.

Kati karrierje a magyarországi “kitérő” után Los Angelesben folytatódott. Az álomgyárban egyre nagyobb és egyre több filmszerepet kapott. Szerepelt olyan filmekben, mint a The Hollywood Sign (Tom Berenger és Burt Reynolds oldalán), a ZigZag (Wesley Snipes, John Leguizano), a Man of the Year (John Ritter).A Szellemkutya c. tévéfilmben Jack Wagner és Daphne Zuniga oldalán a Madame Wanda nevű boszorkányt alakította. Az Igby Goes Down című vígjátékban Susan Sarandonnal is volt közös jelenete. Számtalan tévésorozatban volt vendégszereplő (Az ügynökség, New York rendőrei), legutóbb a Vészhelyzetben és a 24-ben szerepelt.

Kati 2004-ben szerepet kapott eddigi legnagyobb filmjében, a Vejedre ütökben – a nyitójelenetben látható állapotos litván nőt alakítja. Bár a filmben “csak” Ben Stillerrel van közös jelenete, de abban a kiváltságban lehetett része, hogy Robert De Niroval, Barbara Streisanddal és Dustin Hoffmannal együtt vett részt az olvasópróbán.Kati egyre jobban “benne van” Hollywoodban. Bár amerikai mértékkel a hat éves magyar kitérő “eltűnésnek” számít, ő ezt egy percig se bánja.

(A teljes cikk a Moziplusszon olvasható.)