Január 6-án nagy buli lesz!

Sziasztok! Még a múltkor meséltem, hogy a Leverage rendezője személyesen hívott fel, hogy elmondja, január 6-án lesz a tévében az én epizódom. Erre képzeljétek, ma kiderült, hogy a másik sorozatos szerepem, a The Mentalist is január 6-án lesz bemutatva!!! Két különböző csatornán lesznek, és szerencsére nem egyszerre. A The Mentalist (CBS) kezdődik este 9-kor, a Leverage (TNT) pedig 10kor .

Ha fontosabb vagy nagyobb szerepem van a tévében, a barátaim mindig átjönnek nézni és bulizni egy kicsit – ez most is így lesz, ráadásul ezúttal dupla örömünk lesz ünnepelni:)

A Leverage-nak egyébként a záróbulijára is elhívtak, meg is lepődtem, mert vendégszereplőket ilyenekre csak a legritkábban szoktak, szóval nagyon jól esett.

Múltkor csak a színész kollégákkal készült fotóimat mutattam, de most bepótolom, és íme a két legfontosabb ember: Albert Kim, a forgatókönyvíró és Marc Roskin, a rendező. (A fotók “spoileresek” lehetnek, csak az menjen tovább, aki ezt nem bánja:)

Marc, a rendezőnk most debütált, de mégis nagyon rutinos már, hisz sok egyéb meló mögötte van, és egyik producere is a sorozatnak. A második fotón pedig az író van, Albert Kim.

marcroskin.jpg
albertkim.jpg

Mennyire fontos az író és az anyag? Ha jól van megírva a szerep és a forgatókönyv, akkor a színésznek a munkája is sokkal könnyebb. A rendező meg sokat segíthet „összehozni” az egeszszet. Itt minden a helyén volt. A karakterem úgy volt megírva mint egy térkep. Könnyű volt megtalálni a humort, a keménységeket, a mély és érzelmi pontokat. És a jelmezek, cipők, ékszerek, smink és különböző frizurák pedig megadták még a külsőségeket, és ripszropsz, megvolt a karakter! Nagyon drukkolok ennek a sorozatnak, mert megérdemli a sikert. Egyik kedvenc színeszem, Timothy Hutton, aki nyert egy Oscar-díjat az Ordinary People-ért, fantasztikus a főszerepben!

Addig is, jönnek az ünnepek, és mindenkinek kívánok sok boldogságot, jó egészséget és sok sikert mindenben!

Kommentek

  1. Piroska (2008. December 18., 10:55)

    Kedves Katika!
    Áldott,boldog karácsonyt és sikerekben ,egészségben ,jó szerepekben gazdag új évet kívánunk!
    Piroska

  2. Gáti Kati (2008. December 19., 03:34)

    Nagyon köszönöm Piroska, és neked is kivánok minden jott az új évre!
    puszi
    Kati

  3. kelemenmarc (2008. December 22., 12:00)

    Boldog karácsonyt, és örömben gazdag új esztendőt kívánok, remélem, hogy a Született feleségekbe egyszer visszatérsz, és szerepelsz, annyit, hogy Emmyre jelöljenek. Megérdemled, mert tee gy fantasztikus színésznő vagy, és bízom benne, hogy minél több sorozat és filmszerepet (A házi nyusziban is remek voltál) kapsz majd a jövőben.

  4. Albrecht Helga (2009. January 10., 15:13)

    Boldog új évet kívánok!
    Szeretettel: Helga

  5. Gáti Kati (2009. January 23., 06:52)

    Nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat Marc, és boldog új esztendöt kivánok neked is! Amugy a Marc Cherry, a fö producer a Születet feleségeknek megigérte hogy vissza fogok térni, de…még nem! Majd! Adig másban szerepelek mint a Leverage és a Mentalist!
    Láttam a weblapodat! Isteni! Gratulálok!
    Minden jott! Kati

  6. Edit (2009. February 16., 13:20)

    Szia! Gratula az új szerepekhez!
    Most kezdik vetíteni a Mentalistát nálunk. melyik részben leszel? bár lehet, hogy nézni fogom folyamatosan, mert tetszik…
    A Housebunny-ban nagy meglepetésemre én is láttalak. Ismét remek volt :) Üdv Edit

  7. Kata (2009. April 10., 15:44)

    Szia Kati!

    Nagyon eltűntél mostanság…
    Rendszeresen járok az oldalra, hátha írsz valamit.
    Remélem minden rendben van!