Megvan a Ghost Whisperer-szerep!

Nem reménykedtem hiába a múltkor, megkaptam végül a Ghost Whisperer c. sorozatban a szerepet! Egyelőre csak annyit, hogy megint egy orosz anyukát fogok alakítani, akinek a kislányának balesete volt.

Január végén forgatunk majd, és két kedves régi ismerősömmel is lesz lehetőségem együtt dolgozni. Julian Sands lesz a partnerem – őt a 24 előző szezonja óta ismerem, Camryn Manheimmel pedig a The Practice (Ügyvédek) c. sorozatban találkoztam még évekkel ezelőtt. Ez azért volt szép emlék számomra, mert első los angelesi munkám volt (egy rendőrnőt alakítottam). Majd mesélek!

Lement a 24!

Hétfőn adásba került a 24-beli epizódom, amit még januárban forgattunk. Mivel gondolom Magyarországon még csak kevesen látták, ezért nem mondom el, hogy mik történtek ebben a részben, de a fotó alatt azért elmesélek egy sztorit amit eddig nem volt szabad :)

Ennek a lenti fotónak van egy édes sztorija. Még tavaly itt a blogon mutattam meg nektek először – és most bekerült a 24-be! Ugyanis az történt, hogy még januárban egy nap külön be kellett mennem, hogy a Jean Smarttal kelléknek szánt fotókat csinálhassunk. Ő forgatott egész nap, én meg vártam, hogy végezzen, de akkor még át kellett volna őt sminkelni és öltöztetni, szóval sok időt vett volna igénybe. Az idő rohant, mindenki kezdett kicsit ideges lenni. Én viszont szerencsére elvittem magammal ezt a privát fotót (tavaly készítettem a forgatáson, jelmezben, szóval pont ilyesmit csináltunk volna most is), és szép csendben megmutattam Jon Cassar rendezőnek. Amikor meglátott, hatalmas hurrát kiáltott, és szó szerint táncolni kezdett az örömtől, majd hosszasan ölelgetett. Mint mondta, egy vagon időt és pénzt spóroltam nekik ezzel, mert így senkinek nem kellett túlóráznia. Kaptam is tőle egy szép 24-albumot ajándékba, amiben még rólam is van két fotó. Szóval ez az igaz története a kellék-fotómnak:)

24foto.jpg

Szerveztem megint egy 24-néző bulit a barátaimnak, mert bár csak kicsi a szerepem, de azért mindig jó móka nézni ezt a sorozatot! Eljött Endre Hules barátom is, aki az előző részben kapott fontos szerepet, és sorozatbeli férjem, Nick Jameson is! Most nem tudtam fényképezni, így nem tudom megmutatni nektek a barátaimat, de majd figyeljétek Endrét is a sorozatban (lenti fotón). Ő egyébként már az első évadban is szerepelt kisebb (és más) szerepben… Szóval újabb bizonyíték, hogy van feltámadás a 24-ben!:)

endrehules.jpg

Holnap írok még, és elmesélem, hogy melyik sorozatban forgatok legközelebb!

Nem tűntem el!

Úgy tartja errefelé a mondás… amikor esik, akkor ömlik! Hát most ilyen őrültek háza volt itt…

Pénteken például óriási szélsőségek voltak két próbafelvételemen! Egyik a Shark c. sorozat számára volt egy casting, ahol egy lerobbant anyuka szerepét próbáltam (smink nélkül, szomorú tekintettel, csúnyásan). Egy félóra múlva rohantam át a város másik oldalára egy Verizon reklám meghallgatására, ahol egy nagyon elegáns, báli ruhát viselő, szépen kifestett szinésznőt kellett alakítani (szóval olyasmit, mint a Helen Mirren vagy akár a Meryl Streep). Ja, és a szerep szerint átveszi az Oscar-díjat… angol akcentussal! Ez volt a második válogatás, és csak 4-en maradtunk benn a 200-ból. A másik három nő az kb. 55-60 év körül volt és hasonlítottak is a Helen Mirrenre. Én sajnos nem, de azért visszahívtak. Ez mindig nagyon örömteli, amikor tudom, hogy nem illek a szerepre, de mégis visszahívnak, hogy talán… talán! Pláne, hogy ezek milyen izgalmas kihívások! Most meg várom, hogy végulis megkaptam-e a szerepet a Ghost Whisperer c. sorozatban, amit a jövő héten már forgatnak is! Ah, ez az örök izgalom! Próbálnak összetenni egy sorozatbeli családot, szóval itt már nem is csak rajtam múlik a dolog, hanem hogy a “családom” tagjainak milyen a haja színe, milyen magasak stb.

A fentieken kívül voltam a napokban még a Criminal Minds c. sorozat és egy pilot castingján is. Bejutottam az utolsó körbe, de mindenhol “túl fiatalnak” találtak (ez egy új kifogás…), de nagyon szerettek.

És a sok casting között még más dolgok is voltak… Ki kellett rúgni az ügynökömet, mert sajnos nem csinált semmit, csak gyűjtötte a pénzt tőlem azokból a munkákból, amit a menedzser szerzett nekem…

Nemsokára leszek a 24-ben, aki tudja, majd nézze! :)