2006 nagyon érdekes év volt… elég csendesen indult be.. kevés munkával, sok reménnyel (mint mindig! Anélkül minek?)… és lassan, de biztosan beindultak a dolgok. Egy érdekes nyugalom volt rajtam egész évben… kevesebb szorongás, mint általában… így könnyebb elviselni ezt a bolond szakmát, mert a sors úgyis azt hozza, amit kell, és nem baj, ha izgulsz vagy sem, pont az fog történi… de ezt légyszives magyarázzátok el a lelkemnek!:)

Január 10-11-én megyek forgatni még egy epizódot a “24″-be, aminek annyira örülök. Ez eddig a kedvenc sorozat, amiben dolgoztam. A Született feleségek is hatalmas élmény volt, de a 24 különlegesen emlékezetes mindig. Jó a hangulat, jó a munka, jók az emberek, és imádom a szerepemet…

December 16-án volt egy Magyar Karácsonyi Bál, aminek a házigazdája voltam. itt küldök néhány fotót itteni magyar ismerőseimmel. Ezt a ruhát még 1994-ben tervezték nekem, és akkor hordtam először, amikor megkaptam a Film és Tévékritikusok Díját Budapesten a Goldberg variációk c. filmért. Csak azért mondom (dicsekszem!), mert még rám fér!!! Igaz éppen hogy!:)

Mindenkinek kivánok óriási boldogságot, örömöt, jó egészséget, sikert, és sok szeretetet 2007re! És persze nagyon, nagyon köszönöm az eddigi lelki támogatást Nektek! Nagyon nagy segítség a pozitív szavaitok! És ezért nagyon hálás vagyok!

Puszi mindenkinek!
Kati

Elkészült egy újabb interjú, amit kedves magyarországi barátom, Szabó G. László készített a szlovákiai magyar napilap számára:

“Ha most kérhetne valamit Magyarországról, mi lenne az?
- Sok minden. A kolbász, a Tokaji aszú, a mennyei fehér kenyér és persze a barátok, a családi hangulat. Ahogy az ország örökbe fogadott, és én érezhettem, hogy tartozom valahova. A magyar nyelv! Ha Los Angelesben valaki magyarul beszél, mindig odarohanok. Az illető pedig nem érti, miért vagyok olyan lelkes. Mi otthon mindig magyarul beszéltünk, apukám karmester volt, anyukám operaénekesnő, az “56-os események után vándoroltak ki Kanadába. És hiányoznak természetesen a magyar rendezők is. Az amerikaiak nem igazán irányítják a színészt. Inkább technikásak. Azt mondják: „Kathleen, légy szíves, állj oda, abba a fénybe!” Vagy: „Erre nézz, ebbe az irányba!” De hogy milyen szívvel fogadom az orvost, aki közli velem, hogy meghalt a fiam, azt nekem kell kitalálnom. Én úgy gondolom, egy színésznek az a feladata, hogy előhozzon magából mindenféle érzést, erőt, szenvedélyt, a rendező pedig, akár egy bábut, mozgatja, „megtáncoltatja” őt. Persze az sem jó, ha korlátoznak a szabadságunkban, ha annyi instrukciót kapunk, hogy közben levegővételre sincs lehetőségünk. Meg kell találni a kettő közti egyensúlyt.”

A teljes interjú itt található:

http://www.ujszo.com/clanok.asp?vyd=20061202&cl=174704

Bocsánat, hogy eltűntem kicsit, de őrültek háza volt itt. Sok minden történt, főleg jó dolgok! Úgy volt, hogy múlt héten forgatok a 24-ben, de végül utolsó percben szóltak, hogy december 18-19-20-án lesznek az én jeleneteim.

Hálaadás előtti napokban pedig kaptam egy fantasztikus telefonhívást a Született feleségek fő producerétől, Marc Cherry-től. A mobilom üzenetrögzítőjén megvan a mai napig, és azt hiszem, még nagyon sokáig nem törlöm le, olyan jól esett, amiket mondott. Megosztom veletek is, de akik még nem látták az epizódot, azok ne olvassák el, mert a közepén lelő egy poént a Marc!:)

“Szia Kathleen, Marc Cherry vagyok a Született feleségekből. Csak azért hívlak, hogy elmondjam, mennyire élveztem az alakításod a túszejtős epizódban. Azt hiszem, mély benyomást tettél. A szereped ugyan sajnos nem volt nagy, de mégis maximálisan kihasználtad és remek voltál. Számítani fogunk majd rád a jövőben. Már gondolkozunk azon, miként lehetne visszahozni ezt a karaktert – nyilván ezentúl ő lenne A Nő, Aki Lelőtte Carolynt. Egyelőre még nincs jó ötletem, így nem is merek semmit se ígérni, de őszintén mondom, zseniális voltál, és az író társaimmal együtt próbáljuk elérni, hogy visszakerülhess a történetbe. Csak szerettem volna, ha tudod, mennyire lenyűgözött az alakításod. Kellemes ünnepeket, és remélem hamarosan találkozunk!”

Képzelhetitek, mennyire jól esett nekem ez a kedves üzenet! Csak úgy, mint a múltkori New York Post újságcikk! Szóval volt miért hálásnak lennem Hálaadáskor…

Volt itt nálam egy “Hálaadás napi buli”, együtt ünnepeltem vagy 25 kedves barátommal, kollégámmal. Mindenki elmondta, hogy miért ad hálát, nagyon megható volt. (A fotón 24-beli férjemmel, Nick Jamesonnal vagyok.)