Nehéz szívvel jöttem haza néhány napja. Nagyon jó volt forgatni a Márai-filmet, előjöttek ismét a régi, magyarországi emlékek… Meg is igértem magamnak, hogy hamarosan megyek majd Pestre, ha nem is egy filmszerep kedvéért, akkor karácsonykor vagy mondjuk a Filmszemlére. Kell egy kis igazi magyar kolbász, isteni fehér kenyér és tokaji aszu!!! (A nagy, két kilós kenyérről mindig az anyukám jut eszembe, aki a háború alatt, balakocsiban, babaruhába öltöztetve csembészett ki kenyeret és szalámikat a bujtatott embereknek.)

Hollywoodban, a filmszakmában az a legfeltűnőbb talán, hogy nagyon kevés az olyan ember, akivel egynél többször is együtt dolgozom. Sok-sok filmben és sorozatban voltam, de ezekben mindig más a stáb meg a színészi gárda… Millió ember van ebben a szakmában itt. Azt hiszem, csak egyszer fordult elő velem, hogy pont azzal a sminkessel dolgoztam a 24-ben, akit már ismertem régebbről (a Vészhelyzetből). Ezt leszámítva mindig idegenként érkezem egy forgatásra… Így sokkal magányosabb a szakma, ez talán a legnehezebb. Magyarországon szerencsére pont az ellenkezője volt, ott szinte mindenkivel tudtam forgatni a pár évem alatt, a legtöbbekkel többször is. A Márai-film főszereplőivel, Bács Ferenccel és Gyöngyössy Katalinnal viszont eddig sajnos még nem volt szerencsém együtt dolgozni, így ezért is nagy öröm volt a mostani forgatás.

A Bács Feri nem csak egy kedves, intelligens ember, de játszani (”dolgozni”) is isteni volt vele! Azt hiszem, neki köszönhetően lesz ez a film nagy siker, hihetetlenül jó alakítást nyújt benne, és azt mondják, nagyon hasonlít is Máraira. Persze Gyöngyössy Katalin is szuper volt! De ha egy színpadon/forgatáson két Kati van, az sosem könnyű. “Kati, légy szíves nézzél balra” – na, erre két Kati nézett balra. “Nem te, Kati, hanem te, Kati”… És ekkor kezdtük a Kati 1-et és a Kati 2-t használni. Persze ez semmi ahhoz képest, ami anno az iskolámban volt: ott a tíz lány között öten voltunk Katik!

A szerepem szerint Márai Sándor amerikai menye vagyok, aki nem beszél magyarul, sőt, a gyerekeinek is tiltja, hogy magyarul tanuljanak vagy beszéljenek! Néha kellett egy kicsit improvizálni, és persze előfordult, hogy kicsúszott 1-2 magyar szó is…

Isteni volt az egész stáb! A fotókon láthatóak: Csernóczky Lajos hangmérnök (régi ismerősöm a Sose halunk meg c. filmből), Berta László (gyártásvezető, a Senkiföldje c. filmemnek volt producere), és a szerep szerinti kis családom körében. Nagyon édes volt a két “kislányom”! Kölcsönkaptam két édes gyereket, és vissza is tudtam adni őket…

Ilyenkor, egy forgatás vagy színház végeztével mindig van egy kis szomorú/üres érzés… újra bele kéne vágni a napi dolgaimba, de még nincs kedvem. Talán holnap! Az is egy nap, nem?