János Sándor sminkmester, akivel nagy örömmel és sokszor együtt tudtam dolgozni Magyarországban, egyik filmszerepemben, ahol sokat kellett sírni, hozott nekem egy kis menthol krémet. Kérdeztem, hogy ez mire való, és mondta, hogy “Hát, ha netán már nem tudsz sírni, akkor ezt használd…egy picit teszünk a szemed alá, és a menthol illat csinál majd könyeket”. Ezt korábban még soha nem hallottam vagy használtam New Yorkban vagy Kanadában, és nevettem is, mondván nekem soha nem kell ilyesmit használnom, mert mindig tudok sírni ha kell, profi színész vagyok! Mentegetőzött, és eltette a kis krémjét. Elkezdődött a forgatás, jött a nagy sírójelenetem, nagyon jól is ment az első felvételen… sőt, aztán a másodikon, de még a harmadikon és a negyediken is. Hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy többször el kell ismételni egy snittet, de itt voltak rajtam kívül álló okokból problémák, és mikor már sokadjára kellett volna sírnom, nem jöttek a könnyeim. Próbáltam életem legszomorúbb pillanataira gondolni… de semmi! Könnyek nuku! Rohantam a Sanyihoz, könyörögve, hogy segítsen – és ezután ment is minden mint a karikacsapás.

A múlt héten négy próbafelvételem volt egy napon. Ez azt jelentette, hogy egyik helyről a másikra kellett rohannom Los Angelesen belül. Az első casting kora reggel volt, és a Crossing Jordan c. sorozat számára volt a Universal Studios-ban. Nagy, komoly síró jelenetet kellett előadnom, majd utána nem sokkal egy jókedélyű kutatónőt játszottam a Released c. internetes sorozat (”webisodes”) meghallgatásán. Szóval, reggel 9-kor érkeztem a Universalhoz egy kiadós bőgéssel (táskámban a Vicks Vaporub). A váróteremben kb. 20-an ültek, több szerep castingja zajlott egymás után. Letelepedtem egy-két másik “szomorú anyuka” mellé, betettem egy kis “síró krémet” a szemem alá, és egyből jöttek is a könnyek remekül. A gond csak az volt, hogy a hatás öt perc után elmúlt, a casting emberek pedig még várattak, kávézgattak… Úra krémeztem, megint könnyek, majd ismét krém, könnyek, krém… Telt az idő, és mire végül behívtak, a többiek már bámulták milyen nagy átéléssel készülök a szerepemre (a krémet nem látták!), és drukkoltak nagyon. Aztán végre behívtak, jól ment a meghallgatás, és még utána is kipréseltem néhány ráadás könnyet a casting rendezőnek, aki teljesen meg volt hatva, hogy még mindig a szerep hatása alatt vagyok. A krém egyébként meghozta a szerencsét: holnap megyek vissza találkozni a rendezővel és a producerrel! Drukkoljatok, mert ezen kívül még három másik szerep is lebeg a fejem felett! Megyek, és bekészítem a kis krémemet… ha netán…netán…

Puszi:
Kati

P.S.: Most volt a szülinapom augusztus 13-án, de a tortán csak egy gyertya volt. Így könnyebb, mert már úgysem emlékszem, hogy hány éves vagyok. Küldök egy fotót amin ezzel a szép virággal állok a lakásomban lévő kedvenc moziplakátom előtt!