Emmy-díjra jelölték Jean Smartot! 2006. July 07., 21:36 | 1 komment
Nagyon-nagy örömmel hallottam, hogy Emmy-díjra jelölték Jean Smartot, akivel a 24 c. sorozatban szerepeltem együtt több héten keresztül. Ő az amerikai elnök feleségét játszotta, én pedig az oroszt. Teljesen megérdemli a jelölést, mert nagyon nehéz szerep volt, az írók iszonyú kemény jeleneteket írtak neki…
Pár héttel ezelőtt volt egy évad végi 24 búcsúparti, és ott mondtam is, hogy ha nem adnak neki Emmy-jelölést, akkor én kinyírom a döntnököket… Nagyon meghatódott és elpirult. Imádtam vele dolgozni, mert a közös jeleneteink során nagyon sokat adott magából. Talán csak Robin Williams volt ennyire jó partner. Sokan (neveket inkább nem mondok) szinte csak a homlokomnak mondták a szövegüket, mert kerülték még a szemkontaktust is… Szerencsére a Jean nem volt ennyire “önző”, ő csodálatos partner volt.

Van a weblapomon egy-két plusz jelenet, ami sajnos nem került be a sorozatba végül. Amikor láttam az epizódokat a tévében, megértettem, hogy miért vágták ki ezeket: az akciódúsabb jelenetekre kellett koncentrálniuk, azok izgalmasabbak mint a két elnökfeleség beszélgetései… Bár ez relatív gondolom.
A forgatásokon remekül elszórakoztunk, mikor épp szünet volt, és sokáig kellett várakoznunk. Egy percre sem unatkoztunk, mert rengeteget beszélgettünk és nevettünk. A tüneményes sminkmesterünk, Dee Mansano egyik nap a kezünkbe nyomott pár fonalat és tűt, és azt mondta, hogy “Na, inkább ezekkel foglaljátok le magatokat!”. Ezzel el is voltunk egy jó darabig: Jean egy sálat kötött, én pedig egy teknősbékát horgoltam… A beszélgetéseink során persze sokat beszéltünk a férfiakról is. Ő 18 éve él boldog házasságban, és van egy nagyon helyes 16 éves fia, aki eljött erre a bulira, és nagyon kedvesen, szégyenlősen megrázta a kezemet.
Ezek az értékes pillanatok jelentik nekem a legtöbbet. Ăgy hívták a budapesti süti cégemet is: Nusi Nasi – Apró örömök. Ez volt mindig a fő filozófiám, hogy az élet ilyen szép, emlékezetes apró örömökből áll össze, mint amilyen a Jeannel való forgatás volt. Remélem lesz még alkalmam vele dolgozni!

Nemrég néztem végig az 5. évadot és nagyon jó voltál a szerpedben! Kitartást és sok sikert. Dani Szolnokról.